Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, á pold, add tovább,
És gondozd híven.
Egy lángot adok, - én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.
Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;
És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról ag yertyát.
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén én, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.
Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp,
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább
És gondozd híven...
2011. november 29., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A harmadik versszakban az ég helyett azt írtad én meg a gyertyát helyett ag yertyát meg sz első versszakban az álpold helyezz azt írtad , hogy á pold dd amúgy szuperlett
VálaszTörlésGyerekkori emlék, cserkészvezetőm szavalta.
VálaszTörlésMost jutott eszembe az első sora.
Harminc év után, mert a láng úgy akarta.
Megnyugtat Lajos bá nyugodt Buddha arca.
Mit e versbe rejtett el hullámzó hangja.
Mert isten is így akarta.