2013. november 6., szerda

Reményik Sándor: Szó és tett


Néha úgy érzem, mintha tűkön állnék;
Tettekre vágyom,
Mert untat már e balga tűzijáték,
E meddő nyargalás a szavakon.
Ó, akik tenni és hallgatni tudtak!
Őket irigylem, bámulom nagyon.

Azt mondjátok: a szó is hatalom?
A szó is tett? - Sovány vigasztalás!
Üres, üres, üres a szóbeszéd, -
És több kellene... és valami más!
Mert szörnyű, szörnyű, nyomorult - kevés
Az én részem:
E férfiatlan, hitvány fecsegés!

E sok-sok üres szóra, ami éget,
Ráütni úgy szeretnék
Az életemmel egy piros pecsétet,
Hadd lenne omló véremtől veres,
S aki olvasná, megnyugodnék benne:
Így; most már hiteles.

1920. január 18.

2013. november 3., vasárnap

Reményik Sándor - Erdély magyarjaihoz

Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell,
Idők lavináját ernyedt karok
Ha többé fel nem tartják!
De mi simuljunk össze, magyarok!
Kiáltó szó ha nem lehettünk már:
Egy titkos társaság legyünk!
Kivándorolni, elbujdosni? Nem!
Mi innen nem megyünk!

Nagy szalmatüzek lángjából marad
Szívünkben egy marék izzó parázs -
Égő világoknál ezerszer izzóbb,
És izzóbb nála nem lesz semmi más.
Egymás szíve-falán, végzetünk éjén
Egy néma jelszót kikopogtatunk,
Mint jeladást a Katakombák mélyén:
"Magyarok maradunk!"

Idők mélyén vajúdhat sok halál,
Sok minden meglehet,
De oly koporsót nem gyárt asztalos,
Mely minket eltemet.
Magyar Bárdok ajkán csak újra hajt
Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk!
S romolhatatlan erőnk árja zeng:
"Örök az élet bennünk!"

Virrasztottunk mi tetszhalottat már!
A lefojtott szó erősebb a jajnál,
Nyílt szónál több az allegória
S a vértezett szív a vértezett karnál.
A lefeszített rugó izmai
Nem engednek, de erőt gyűjtnek lassan,
Nagyobb erőt szül nagyobb elnyomás,
Míg döngve visszapattan.

Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent: balszél ha fúj.
Nem tagadom: jöhet még zord idő,
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.

De magyarul fog verni!

2013. október 31., csütörtök

Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én...

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

2013. október 19., szombat

Szatmári Ferenc: Kezet nyújtok

Kezet nyújtok
hogy vele lássunk a fénytelen éjben
kezet nyújtok
hogy közelebb legyünk a messzeségben
kezet nyújtok
hogy némaságunkban ezer szó legyen
kezet nyújtok
hogy ereje éljen völgyön és hegyen
kezet nyújtok
hogy reszkető vágyam téged elérjen
kezet nyújtok
hogy érintésed hozzám visszatérjen
kezet nyújtok
hogy barátságunk lüktessen a vérben
kezet nyújtok
hogy emberségünk benne hazaérjen

Wass Albert: Intelem

Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.


Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!

Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.

A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:

magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!

Wass Albert: Hontalanság hitvallása

Hontalan vagyok,
Mert vallom, hogy a gondolat szabad,
Mert hazám ott van a Kárpátok alatt
És népem a magyar.

Hontalan vagyok,
Mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
Mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok,
Mert hiszek jóban , igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
És Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok,
De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
És maradok ez úton, míg csak élek
Töretlen hittel ember és magyar.

Kardos Győző: 1956. Négy éves voltam

Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem,
Mások döntöttek helyettem.
Mikor kettéváltak a vizek,
Lángra gyúltak a tüzek,
Ember - embert ölt,
Csak égtek a tüzek, és sírt a föld.

Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem.
Mások döntöttek helyettem.
Mikor kettészakadt az ország,
Mások akarták irányítani a sorsát.
Engem senki sem kérdezett!
A halál csak jött, ment, érkezett.

Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem,
Mások döntöttek helyettem.
Ha apám vagy anyám
Kérdezett volna.
De nem! Vagy valaki!
Magzat: Akarsz-e világra születni?

Ha majd a vizek
Eloltják a tüzet,
Ember - embernek
Szeretettel fizet.
A válaszom ez volna: Akarok!
De addig anyám méhében maradok.

Mivel nem kérdezett senki,
Ezért - e világra kellett jönni,
De ez sem lehetett véletlen.
Kardom: A szó, és nem életlen!
Részese vagyok a múltnak, a mának.
A dolgom: Utat vágni a jövőnek, és az igazságnak. 

2005. november 30.

---

 
Iochom Zsolt szavalata október 23-i megemlékezésen

A 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek október 23-án Csíkszeredában. Iochom Zsolt tolmácsolásában Kardos Győző: 1956. Négy éves voltam című versét hallgathatták meg a jelenlévők.

Szerző: Iochom Zsolt, 2010. október 23.

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok állása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,.
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vesz magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada,
mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is - szent, szent jóvátétel -,
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És leszen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad!

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

2013. augusztus 8., csütörtök

Reményik Sándor: Segítsetek!

H. M.-nak
 
Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Segítsetek rajtunk, mert elveszünk!
A szívünk úgy ég, mint a kriptaláng,
És kongó siralomház kebelünk.

Hű fiaink a börtön fenekén,
Lányaink arca mint vászon, fehér,
Ősz bölcseink dícsérik a halált
S boldognak mondják, kit hamar elér.

Nap-nap után új vándorcsapat kél,
Kiket az otthon sóhajtva ereszt el,
És megjelölve minden magyar ház
Egy nagy, kiáltó, fekete kereszttel.

És nap-nap után utcáink kövén
Rémes-tompán a koldusbot kopog
S tanyáznak ezerszámra künn a réten
A novemberi hajléktalanok.

S elterpeszkedik benn az idegen,
A szava hozzánk dölyfös és kevés,
A büszkének: bilincs és puskatus,
És a könyörgőnek arculverés.

És elfogyunk, mint az olvadó hó,
Népünk elpárolog és szertehull.
Féléve még e város magyar volt,
Ma félve csendül a szó - magyarul.

A szívünkön egy új Haynau tipor,
A piactéren egy Geszler-kalap,
És nincsen, aki megsüvegeli -
De nincs, ki belelőné a nyilat!

Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Egy percig egymást ne marjátok most!
Tekintsétek a ruhánkat, a rongyot
És az ellenségét, az aranyost!

Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Gyűjtsetek fegyvert, ágyút, katonát!
Ne adjatok a nagyvilág szavára!
Elhagyott bennünket a nagyvilág!

És te, Vezér, Te legeslegutolsó,
Kinek még kard van az oldalán, lásd,
Mi imádkozva ejtjük ki neved
És várunk, várunk, mint a Messiást!

Legenda vagy itt, mese, fogalom,
Aranyvitéz és Máltai lovag.
Serged: a Csaba vezér serege,
Bosszús titánok és táltos lovak!

Te hozzád küldöm ezt a szózatot,
Tán hattyúdalom, végső énekem,
Mert rám is lesnek, lesnek a poroszlók
És - nincs mit félteni az életen!

Te hozzád küldöm ezt az énekem,
És hiszem, hogy a szívedbe talált,
Én, az utolsó walesi énekes,
Én, Erdély földjén az utolsó bárd.

1919. november 13.