2013. november 6., szerda

Reményik Sándor: Szó és tett


Néha úgy érzem, mintha tűkön állnék;
Tettekre vágyom,
Mert untat már e balga tűzijáték,
E meddő nyargalás a szavakon.
Ó, akik tenni és hallgatni tudtak!
Őket irigylem, bámulom nagyon.

Azt mondjátok: a szó is hatalom?
A szó is tett? - Sovány vigasztalás!
Üres, üres, üres a szóbeszéd, -
És több kellene... és valami más!
Mert szörnyű, szörnyű, nyomorult - kevés
Az én részem:
E férfiatlan, hitvány fecsegés!

E sok-sok üres szóra, ami éget,
Ráütni úgy szeretnék
Az életemmel egy piros pecsétet,
Hadd lenne omló véremtől veres,
S aki olvasná, megnyugodnék benne:
Így; most már hiteles.

1920. január 18.

2013. november 3., vasárnap

Reményik Sándor - Erdély magyarjaihoz

Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell,
Idők lavináját ernyedt karok
Ha többé fel nem tartják!
De mi simuljunk össze, magyarok!
Kiáltó szó ha nem lehettünk már:
Egy titkos társaság legyünk!
Kivándorolni, elbujdosni? Nem!
Mi innen nem megyünk!

Nagy szalmatüzek lángjából marad
Szívünkben egy marék izzó parázs -
Égő világoknál ezerszer izzóbb,
És izzóbb nála nem lesz semmi más.
Egymás szíve-falán, végzetünk éjén
Egy néma jelszót kikopogtatunk,
Mint jeladást a Katakombák mélyén:
"Magyarok maradunk!"

Idők mélyén vajúdhat sok halál,
Sok minden meglehet,
De oly koporsót nem gyárt asztalos,
Mely minket eltemet.
Magyar Bárdok ajkán csak újra hajt
Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk!
S romolhatatlan erőnk árja zeng:
"Örök az élet bennünk!"

Virrasztottunk mi tetszhalottat már!
A lefojtott szó erősebb a jajnál,
Nyílt szónál több az allegória
S a vértezett szív a vértezett karnál.
A lefeszített rugó izmai
Nem engednek, de erőt gyűjtnek lassan,
Nagyobb erőt szül nagyobb elnyomás,
Míg döngve visszapattan.

Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent: balszél ha fúj.
Nem tagadom: jöhet még zord idő,
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.

De magyarul fog verni!