2016. július 25., hétfő

Kányádi Sándor: Nyergestető



Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.

1965

2016. március 2., szerda

Ismeretlen szerző: Régi szőttes



Len asztalterítő,
Száz esztendős vászon
Patyolat mintája
Százesztendős álom.

Még szépanyám fonta,
Dédanyámnak szőtte,
Benne fáj szépanyám
Mosolya és könnye.

Kinn hópehely szállot,
Fagyos orkán zengett,
Ő szőtt álmodozva
A kandalló mellett.

Lobogó, daliás
Szépapám a hadban,
Ő meg szövögetett,
Imádkozott halkan.

Kendőt, terítőt szőtt
Bánatra, örömre,
Halotti torokra,
Vidám esküvőkre.

Közben mesét mondott
A kicsi lányának,
Egy szőke gyermeknek,
Az én dédanyámnak.


Ismeretlen szerző verse, megjelent a Régi és Valódi Lőcsei-féle Székely Naptárban, 1941-ben